ANYASÁG, egy foglalkozás, amit nem tanítanak az iskolákban

 

Kedves Anyák!

Az alábbi sorokkal kívánunFénykép-0382k boldog anyák napját magunknak!

 

Az anyaság nem érettségi tantárgy, és ilyen főiskolai szak sem létezik.

Mi is az anyaság? Hivatás? Foglalkozás? Létállapot? Életszakasz? Talán úgy pontos a kérdés, hogy kinek, mit jelent az anyaság, az ő saját anyasága. Anyák napján a „szakma nagy öregjeit”, nagycsaládos anyákat kérdezünk arról, hogy ők hogyan élik meg anyaságukat. Júlia négy, Heni öt gyermeket nevel.

Apait-anyait (A-A): Vannak, akik szerint a nagycsaládosság biztos sok lemondással, áldozattal jár. Te hogy vagy ezzel?

Júlia: Ha az anyaságra vagy a nagycsaládos létre gondolok, nem olyan szavak jutnak eszembe, mint áldozat, vagy lemondás. Igen, sok a feladat, többfelé kell figyelni, tudni kell rangsorolni, az egyéni érdeket sokszor alárendelni a családi érdeknek, de mégis biztosítani kinek-kinek a jólétét… Nem egyszerű, de nagyszerű! Én mindig szerettem a nehéz feladatokat. Ráadásul nem hirtelen lettünk nagycsalád. A szükséges készségeket mindig megszereztük, mire kellett. Minden gyermekkel és minden feladattal tanultunk valami újat, és tanulunk most is, folyamatosan.

Heni: Bevallom, hogy a gyerekneveléssel kapcsolatban rengeteg bizonytalanság, kérdés van bennem. Egyáltalán nem érzem magam a “szakma nagy öregjének”. Az anyaság létállapot  számomra, amiben élek, ami kitölt, ami néha földbe döngöl, és ami máskor felemel. Nagyon szeretem ezt csinálni…

A-A: Honnan merítesz energiát a mindennapi családi kihívásokhoz?

Heni: Ha nehezen bírom, elmondhatom a dolgaimat a barátnőimnek, akik hasonló élethelyzetben vannak. Ez sokat segít. Aztán még van egy kedvenc hegyem itt a közelben, ahová szeretek felmászni, akár gyerekekkel, akár egyedül. Ha “tele van a puttonyom”, felviszem és ott “kiszórom”. Ez is töltekezés nekem. És meg kell mondjam, hogy sokat segít az is, hogy nekem van kapcsolatom az égiekkel…

Júlia: Szerencsére nemcsak kihívások vannak, hanem rengeteg öröm, sikerélmény is. Ugyanúgy, mint más foglalkozásoknál. Ezekből aztán igazán lehet épülni, erőt meríteni. Ráadásul ez csapatjáték: a férjemre és rám, a mi kettősünkre van kitalálva. A párom ereje, nyugalma, derűje és bölcsessége a legnagyobb segítség és erőforrás.

A-A: De mégis hogyan éled és oldod meg, ha a négy-öt gyerekkel egyszerre négy-, ötféle, komolyabb feladat adódik? Vagy nem fáradsz el néha nagyon a mindennapi verkliben? Például állni mindennap, sokszor a mosogató előtt nem unalmas és frusztráló?

Júlia: Előfordul persze, hogy mind a négy gyerek ugyanakkor akar valami fontosat mutatni, mondani, kérni. Szerencsére mindig van pár másodpercnyi különbség a megszólalások között. Ez alapján lehet sorrendet felállítani, válaszolni, beosztani magunkat, a nagyokat megkérni, hogy segítsenek a kicsiknek. Mindig megoldódik valahogy. Jó alkalmak ezek a türelem, a higgadtság gyakorlására, nemcsak a szülőknek, a gyerekeknek is.

Nincs verkli. Minden nap valami egészen más az előzőhöz képest. Éppen az, hogy sokan vagyunk, biztosítja, hogy nem unatkozunk sohasem és nincs egyformaság. Másrészt igyekszem, hogy a jelen pillanatot éljem meg és ne az elmúlthoz, vagy a jövendőköz hasonlítsak, vagy amiatt aggódjak.

Abban hiszek, hogy nem mindegy, hogy egy tevékenységet milyen érzelemmel burkolva végzek. Finomabb az az étel, kellemesebb érintésű az a ruha, jobb enni abból a tálból, amihez szeretettel nyúltam, hogy nem letudni akartam, hanem még ez által is adni, szeretni. Szerintem a nagymamák főztje azért esik jobban, mert valami olyan esszenciális, letisztult szeretetet raknak bele, ami felülír bármit, a rozsdás fazekat, a fehérlisztet, a finomított sót.

A másik az, hogy minden feladat, például a mosogatás is jobban megy, rövidebb ideig tart, ha a teljes figyelmemmel felé fordulok. Ugyanúgy, ahogy a szobanövény szebb, ha a figyelmemmel simogatom, ahogy a gyermek jobban fejlődik, ha szertő figyelem kíséri, ugyanígy a házimunka végzése „energiát kap” a figyelemtől, az odaadástól.  Ha a gyerekek körülöttem vannak, akkor persze rutinszerű mozdulatok vannak, a figyelem inkább az övék, de unatkozni mindenesetre biztos nem tudok.

 Heni: Az életem olykor kaotikus. Gyakran van, hogy egyszerre több dolgot kell csinálni, ritkán tölt el az “ezt megcsináltam és még jó is” érzése, és csak elvétve van az, hogy megállhatok két feladat között “bevárni a lelkemet”.

A-A: Miben áll a „fizetsége” egy sok gyermeket nevelő anyukának? Mi jelent örömet, elégtételt, pozitív visszacsatolást a „munkádért”?

Júlia: Ugyanabban áll a „fizetség”, mint egy gyermeknél, csak többszörös a juttatás: a gyermek fejlődése, boldogsága, látni, ahogy használják, amit tőlünk kaptak, sőt, sokszor meg is haladják azt.

Heni: A „fizetséget” az első babámnál éreztem meg: amikor rátekintettem a békésen alvó gyerekemre, mérhetetlen melegség töltött el. Ez azóta is így van, bármennyi gyerekre is tudok éppen rápillantani.

A-A: Sokan az otthonlétet egyfajta beszűkülésnek élik meg.

Júlia: Én máshogy vagyok ezzel. Sok okos dolgot tanultam, sokféle képzésben részesültem, mielőtt anya lettem. A legintenzívebb, a legmélyebbre hatóbb oktatást azóta kapom, amióta gyermekeim vannak. Ahhoz, hogy sikeres nevelő legyek, magamat kellett vizsgálat alá helyeznem. Az önismeret, az önfejlesztés legintenzívebb kurzusa lehet az anyaság mély megélése. Néhány további terület, amelyben elmélyedhettem, mint családanya: logisztika, rendszerismeret, csoportdinamika, testi és lelki gyógyítás, hétköznapi közgazdaságtan.

Heni: .Nem érzem a beszűkülést. Régebben tanultam, amikor már el tudtam szakadni a kisgyerekemtől heti egy napon néhány órára, mostanában viszont van egy anyukákból álló baráti csoportunk, és 1-2 havonta összejövünk valamelyikünknél. Ezen kívül 1-2 havonta elmegyek moziba is, amióta a legkisebb gyerekem is elmúlt két éves. Eleinte egyedül, de mostanában már a nagylányom is velem tart néha. Továbbá kb. kéthetente, egy hétköznap délelőtt önismereti csoportba járok egy anyukatársammal. Ez is csak egy éve tart, de nagyon jó.

A-A: És mi a helyzet azzal, hogy míg a gyerekneveléssel telt az elmúlt másfél-két évtized, a te saját, eredeti szakmád, végzettséged félre van téve, a te hivatásod elé helyeződik a családi élet?

Júlia: Eleinte nem jöttem rá, de mára felismertem, hogy minden, amit tanultam korábban, illetve minden készség, amit megszereztem azt szolgálja, hogy jó szervezője, összetartója, előrevivője legyek a családomnak. Nekem ez a hivatásom. Minden csak utána jön, és ennek rendelődik alá.

Heni: Nekem nem volt karrierem a gyerekeim előtt. Tanultam ezt-azt, értek néhány dologhoz, de a nagyvilág nélkülem is megy, itthon viszont jelen akarok lenni. Néha eszembe jut, hogy van élet a gyereknevelés után, hogy egyszer leszek még Heni is, nemcsak a gyerekeim anyukája. Eljön ez is. Kivárom, és figyelem közben a jeleket.

Kövess minket

Minden vélemény számít!