Szülés Finnországban

újszülött Zsuzsi LebhardtEgy magyar anyuka finn kórházban hozta világra gyermekét. Arra kértük, mesélje el az ottani szülészeti körülményeket.

Serbán Vivien beszámolója

A szülés nagyon jó élményként maradt meg. A kórházba a szüléshez nem kellett vinni SEMMIT, magamon kívül. Adtak ott pelenkát, ruhát, nekem hálóinget, volt eldobható bugyi, vagy olyan, amit naponta mostak/fertőtlenítettek. Naponta cserélték az ágyneműt, 2 ágyas szobák vannak, a szülőszobába egy ágy van, tehát minden anyuka külön szobában van. A szülésnél nem avatkoztak közbe, egyedül a kitolásnál segítettek, vagyis várták a babát. Szívhangját folyamatosan figyelték, vajúdhattam, ahogy szerettem volna, volt hatalmas kád is a vajúdáshoz, hallgathattunk zenét. Szülés után rögtön testkontaktba tettük a babát, cicire, aztán amíg mentem zuhanyozni, addig apának odaadtak testkontaktba, póló nélkül. Segítettek mindenben, ha éjjel 3órakor hívtam az ápolókat, akkor, akkor jöttek segíteni. Szülés után 2 órát otthagytak hármunkat a szülőszobán “ismerkedni” egymással.

Akihez védőnőhöz jártam terhes gondozásra, nekik sem, illetve a kórházban az orvosoknak sem illik pénzt adni. Ha elfogadja a védőnő/ápoló/orvos/akárki, akkor felmondanak neki. Itt nincsen fogadott orvos sem, annál szülsz, aki éppen az ügyeletes orvos. És ami meglepett, amikor én szültem, akkor pont volt délutáni műszakváltás. Vajúdás alatt egy ápoló foglalkozott velem/velünk, és amikor neki lejárt a munkaideje, úgy jött be a másik ápoló, hogy MINDENT tudott a vajúdás/szülés állapotáról. Tehát volt a szülőszobában egy számítógép, és amikor valaki bejött hozzánk minden jelenlegi adatot beírt a gépbe, es ezt akármelyik számítógépen meg tudták ott nézni. A másik ápoló nem úgy jött be, hogy azzal kezdte volna, hogy hogy állunk, mennyire van nyitva a méhszáj, fájásokkal hogy állok, hanem mindent tudott.

Csodálatos élménykent maradt meg számomra a szülés!