Tisztelgés a szeretetteljes apák előtt

apák

(írta: Judy Story)

Éjfél előtt vagyunk egy órával, három évesünk hangosan felsír: „Fáj a hasaaaam!” A sírás félreismerhetetlenül sürgető és pánikkal teli – mindketten kiugrunk az ágyból. A férjem ér a kislányunkhoz először, felkapja és szalad vele egyenesen a fürdőszobába. Korábban már egyszer hallottuk ezt a sírást, tudjuk, mi jön.

Míg kis testét kínozza a hányás, apukája enyhítő szavakkal és meleg kezekkel segíti, hogy meg tudjon állni. Hozok egy pohár vizet, meleg törülközőt, Elsősegély Cseppet (Rescue Remedy) nyugtatónak és egy tiszta pizsama felsőt. 

Miután megnyugszunk, visszacammogok a lányommal az ágyba. Befészkeli magát a karomba és álomba zuhan. Nézem a félhomályban, ahogy a férjem vastag törülközősávot fektet le a hálószobától a fürdőszobáig. Megtanultuk saját kárunkon, hogy sokkal könnyebb kitisztítani a törülközőket, mint a szőnyeget. Aztán hoz egy műanyag szemetesvödröt és az ágy mellé teszi – arra az esetre, ha a következő felvonásban nem sikerülne eljutni a fürdőig.

Egy óra múlva kerül rá sor; megismételjük az utolsó jelenetet, csak ez alkalommal észrevehetően jobban szédelgünk, és jól jön a vödör. Miközben kimosom a vödröt, a hála érzése tölt el, amiért ketten vagyunk, hogy ápoljuk ezt a kis embert. Egy, hogy feltöröljön, és egy, hogy ölelje és vigasztalja őt. Mindannyian bebújunk az ágyba, én ölelem a kislányomat, a férjem ölel engem. A gyötrelmek (rendbe fog jönni?) határán  is biztonságot és melegséget ad, hogy a férjem itt szuszog mellettem.

És az éjszaka halad előre, másfél óránként egy újabb epizóddal, míg az utolsó véget nem ér valamivel hajnali 5 óra előtt. Kislányom megint a karjaimban pihen, kimerülten. De azért már könnyebben lélegzik és az arcának is jobb a színe. Valahogy biztos vagyok benne, hogy átvészeltük a vihart és túl vagyunk a legrosszabbon.

Félig lehunyt, csipás szemmel nézem a férjem, ahogy intézi az utolsó tisztítást. Mivel én fekszem, csak az alsógatyáját és a lába egy részét látom. Mosolyogva arra gondolok, hogy íme, itt az Én Lovagom Fényes Alsógatyában. Majdnem nevetek a saját viccemen, de túl fáradt vagyok. Ahogy bemászik mellém az ágyba, hatalmas szerelem és boldogság tölt el. Együtt dolgoztunk egész éjszaka, keveset beszéltünk, de ösztönösen tudtuk, hogyan támogassuk egymást és a gyermekünket. Bár aligha nevezhető romantikusnak az éjszaka, amit együtt töltöttünk, áldásnak érzem, hogy ezzel az emberrel lehetek, aki ilyen mélységesen gondoskodik a gyermekeiről – egy igazi lovag, még ha kopaszodik is és agyonmosott alsónadrágot hord.

Bár majdnem elalszom, de még mindig sütkérezem a szerelemben, melyen osztozunk. Azon gondolkozom, hogy semmi sem lehet csodálatosabb egy nő számára, mint egy olyan férfi, aki remekül bánik a gyerekekkel. És csendben áldom az összes gyöngéd, szerető apát, akik bár fáradtak, mégis játszanak a gyerekeikkel; akik bár elfoglaltak, mégis találnak időt, hogy meghallgassák őket; akik bár stresszesek vagy zaklatottak, mégis képesek elég hosszú szünetet tartani, hogy észrevegyék gyermekeik szentséges fejlődését és részt is vegyenek benne. Az apák szeretetének hatása gyermekeikre örökkévaló. Szívből jövő köszönet mindazon apáknak, akik foglalkoznak a gyermekeikkel!
Az illusztrációt köszönjük a digitalartnak és a FreeDigitalPhotos.netnek!

Image courtesy of digitalart / FreeDigitalPhotos.net.

Vélemény, hozzászólás?