A lepkehimlő

Apait-anyait (A-A): Egy – sokak számára – eddig ismeretlen betegséggel találkoztunk ezen a tavaszon az iskolában, óvodában, az úgy nevezett lepkehimlővel. Mit lehet tudni róla?

Dr. Sík Ildikó: Ez egy vírusfertőzés, mint a  rubeola, mumpsz, bárányhimlő, kanyaró. Legfogékonyabb a 2-14 éves korosztály, de ritkán előfordulhat fiatal felnőtteknél is.
Lappangási ideje 4-21 nap. 

Megjelenése miatt hívják Lepkehimlőnek, Pillangóvírusnak, vagy 5. gyermekbetegségnek, orvosi nevén Erythema Infectiosum.

Fertőz a lappangási ideje alatt, és ha a kiütés már az egész testen van, nem fertőz.

A kiütés megjelenése előtt lehet enyhe láz, bágyadtság, ízületi fájdalom 3-4 napon át. Ezután jelenik meg mindkét arcfélen – mint egy odaszállt pillangó, innen a neve-  szimmetrikusan halvány rózsaszín, enyhén kiemelkedő, –  viszkető bőrkiütés, ami azután 1-3 nap alatt végigvonul az egész testen.

A-A: Az a hír járja a szülők között, hogy amikor még nem látszanak a kiütések, akkor fertőz a betegség, és amikor a “lepkék” már az arcon vannak, akkor már nem fertőző. Így van olyan gyerek, aki, tulajdonképpen “betegállomány” nélkül, lábon hordja ki a betegséget, a közösségben. Kell-e akkor is pihennie az óvodás-, iskoláskorú gyereknek, ha már  – valószínűleg – nem fertőz?

Dr. Sík Ildikó: Amíg nem jelent meg teljes egészében az egész testen a kiütés, fertőzhet. Visszavonulása a bőrtünetnek a megjelenési sorrend fordítottja, tehát az arcon látszik leghosszabb ideig.

Mint minden vírusfertőzés legyengíti a gyerekeket, emiatt érdemes ágynyugalom mellett C vitamin és homeopátia segítségével erősíteni a gyermekeket.

A-A: Van olyan kisgyerek, akinek viszket a kiütés. Mivel lehet ezt csillapítani? Pl. szódabikarbónás-oldattal?

Dr. Sík Ildikó: Hűvös, inkább csak testmeleg szódabikarbónás vizes lemosások megnyugtató hatásúak.

A-A: Milyen homeopátiás szerek jönnek szóba a gyógyításkor?

Dr. Sík Ildikó: Homeopátiás szerek választhatóak a szenvedésnek megfelelően, Vincetoxinum,  Ferrum phosphoricum,  Pulsatilla, Urtica urens,  a szokásos potenciák D6, CH5, C6, CH9, D12.

A-A: Hagy-e himlőhelyet a kivakart kiütés?

Dr. Sík Ildikó: Nem, ez nem az a betegség.

A-A: Tulajdonképpen ez is egy úgy nevezett gyermekbetegség? Egy kiállt betegség után a jövőben immúnis lesz a lepkehimlővel szemben a gyermek?

Dr. Sík Ildikó: Igen, tartós az immunitás a betegség után, akár a rubeolánál.

A- A: Azt figyeltük meg néhány családnál, hogy akkortájt, amikor a gyermek lepkehimlős, az anyuka nem pöttyös ugyan, de nagyon beteg: náthás, köhög, lázas, elesett. Lehet, hogy ugyanazzal a vírussal küzd, csak másképpen?

Dr. Sík Ildikó: Nagy valószínűséggel a nem fogékony korosztályban inkább felső légúti és ízületi panaszok lépnek fel nagy elesettséggel párosulva.

A homeopátiás szerek adagolásával kapcsolatban tudnivaló itt olvasható:http://www.apait-anyait.hu/dr-sik-ildiko-mikor-milyen-higitasokat-hasznalunk-a-homeopatiaban/

 

Vélemény, hozzászólás?