“Dackorszakkal birkózás”

dackorszak kezelése

fotó: Meleg Katalin

Számos család számára az egyik legfontosabb sarokkő a gyermeknevelésben az úgynevezett dackorszakban jön el.

Kisgyermekkorban, amikor a gyerek már felegyenesedett és jár – és ennek köszönhetően már másképp tekint a világra, mint amíg mászott négykézláb. De még nem beszél (nagyon jól), azaz szavakkal nem tudja kifejezni az érzelmeit, dühét, frusztrációját. Nem képes még az érzelemkontrollra, hiszen ennek elsajátítása ugyanúgy évekbe kerül, mint minden folyamat, amire meg kell érnie (pl. az önálló alvásra is).  A dackorszaknál kezdődik ez, de sokszor elhúzódik, megmarad nehézségnek nagyobb gyerekkorban (még akár felnőttkorban is, igaz? ).

Közben a gyerkőcök akarata is egyre jobban kezd megnyilvánulni, és bár tudjuk, hogy ennek örülni is lehetne, hiszen azt szeretnénk, hogy majdan a gyermekünk tudjon önérvényesíteni, de sajnos a mindennapokban néha elég nehéz kezelni a szülőknek az úgynevezett „hisztit”.

A Kötődő Nevelés Nemzetközi Szervezetének programja, a “Szívben összekötve” címmel tárgyalja a várandósságot, szülést, szoptatást, altatást, majd eljut a dackorszakig is. Ezen az alkalmon koncentráltan a dacolás, ellenkezés, kiborulások kezeléséről van szó. 

Tehát ezen a kisgyermekkori ellenkezés kezelését tárgyaló kurzuson szó van a hagyományos, tekintélyelvű, poroszos nevelésről. Azaz azokról a megnyilvánulásokról, amelyek reflexből jönnek a mai szülőknek, hiszen előfordulhat, hogy ők is így nevelkedtek, tehát beszélni fogunk a kiabálás, megszégyenítés, fenyegetés, zsarolás, túlzó jutalmazás jelenségeiről. És arról is, hogy ezek helyett milyen pedagógiai módszerek állnak rendelkezésre egy magát eszköztelennek érző szülőnek, aki szakítani akar a beidegződésekkel. Megismerjük a határkijelölést, a rugalmasságot, az elterelést, a pozitív fegyelmezés alapjait, és a konfliktuskezelési módokba is betekintünk, az Erőszakmentes Kommunikációba (EMK) és Gordon módszerébe is belekóstolunk. Lesz filmvetítés és feladatmegoldás, interaktív együttlét.

A tréning ONLINE is elérhető, egyénileg vagy kiscsoportban.

További információ, bejelentkezés: info@apait-anyait.hu

A program hosszabb változata itt olvasható: www.apait-anyait.hu/kotodo-neveles-trening-a-szivben-osszekotve/

Az oktató, Tamás Annáról itt lehet olvasni: www.apait-anyait.hu/kotodo_neveles_oktatas/

Visszajelzések tréning résztvevőktől: 

“Tamás Annával a BabaMama Expón találkoztunk először. Előtte már a kisgyermekes barátnőimtől hallottam foszlányokat a kötődő nevelésről. Viszont az Expón elhangzott részletes tájékoztatónál már tudtam, hogy ez a nevelési vonal áll legközelebb hozzám, és mindenféleképp szeretném elvégezni a Szívben összekötve c. tanfolyamot! Akkor még a terhességem legelején voltam. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy leendő édesanya mind mentálisan, emocionálisan és fizikálisan is legyen felkészülve az anyaságra (már amennyire tőlünk telik 😊) Anna számomra tökéletes segítséget nyújtott a kétségeim leküzdésében, magabiztosságot adott mind szakmailag, mind pedig emberileg. Bármikor megismételném a kurzust, nagyon sajnálom, hogy olyan hamar a végére értünk. Az már biztos, ha a jövőben elakadnék a nevelésben, mindenképp Annától kérnék ismét segítséget!” Diana 

”  Számomra több olyan információt tartalmazott a találkozó, amellyel kicsit könnyebb más “szemüvegen” keresztül látni a dackorszakos kisfiamat, mint eddig. Sajnos nagyon gyorsan elrepült a másfél óra, de elmeséltem a férjemnek a találkozón tanultakat, és ma már mindketten alkalmaztuk is a gyakorlatban. Így, hogy betekintést kaptunk a programba,csak ajánlani tudom másnak is! Nagyon tetszett, hogy minden eszközt példákon keresztül is bemutattál, ami könnyebbé tette azok megértését és elsajátítását, így nem száraz információt kaptunk, hanem tényleg a mindennapokban is alkalmazható tippeket. Ezen kívül nagyon szimpatikus volt, hogy fordítottál arra időt, hogy egy kicsit minket és a helyzetünket is megismerd, ezzel személyesebbé tetted a találkozót.” Kiss Ágnes

“Kedves Anna,
Nagyon szépen köszönöm a beszélgetésünket, sok pozitív megerősítést kaptam Tőled, mert én is sokszor elbizonytalanodom. Segít az ön-elfogadásban az gondolat, hogy nem tökéletes anyának kell lenni, hanem csak elég jónak. Hiszen néha a saját magammal szembeni elvárásaim nagyobbak, mint valójában kellene. A legfontosabb, hogy én mutatom a példát. Köszönöm hogy rámutattál arra, hogy tudom saját magam is kezelni. Sok minden jót kívánva: Hölbling Emőke”
 

“A Dackorszakkal birkózás minitréning segít, hogy könnyebben megértsük, mi zajlik gyermekünkben, és így meglássuk a viselkedése mögött álló okokat is. Örültem, hogy a megelőzéssel és a kezeléssel is részletesen foglalkoztunk a beszélgetések során, valamint számomra rendkívül hasznos volt, hogy gyakorolhattuk a megfelelő kommunikációt gyakorlati példákon keresztül is. Városiné Szalai Anikó”