Photo courtesy of Harald Groven, www.flickr.com
Az Újpesti Anya klubban arról beszélgettünk, hogy mi lehet a mögött, hogy totyogónk, kisgyerekünk panaszkodik, ellenáll, az úgy nevezett “dackorszakban”. Egyáltalán helytálló-e ez az elnevezés? Mintha a dacról a gyerek tehetne… Pedig ez egy olyan életszakasz, mint a majdani kamaszkor: át kell esni rajta. Persze nem mindegy, hogy mennyire heves ez a periódus! A kötődő nevelés segítségével enyhíthetünk az intenzitásán. Már azáltal is, hogy másképpen gondolkodunk róla. Legalább fejben elfogadjuk, hogy ez egy szükséges fejlődési szakasz. Aztán a gyakorlatban majd kiderül, hogy mennyi türelmünk van a váratlan helyzetekben, de a pozitív szemlélet valószínűleg segíteni fog!
Hogyan próbálhatjuk megelőzni a kitöréseket?
Valószínűleg mindenki látott már áruházi “jelenetet”. Még a szemlélőt is elfogja a rossz érzés, ha egy kisgyerek toporzékol, kiabál, a földre veti magát, hogy a kiszemelt cucc nélkül ő – már pedig – nem megy haza! A szülő pedig sok esetben rosszul reagál: csak olaj a tűzre, amit mond (vagy ne adj isten csinál). Ennek oka egyrészt a frusztráció, hogy nem tud segíteni a gyerekének, másrészt a szégyen, amit érez a vásárlók, eladók előtt. Jó lenne, ha nem a környezet véleménye lenne ilyenkor az első, hanem a gyerek közérzete!
Szóval mit is tehetünk mi, akik próbáljuk megelőzni az ilyesmit? Pl. ha megoldható, akkor nem visszük a kisgyereket bevásárlóközpontba, ahol túl sok az inger neki: nagy a tér, sok az ember, alapzaj van, rengeteg az áru. Ha mégis muszáj elvinnünk őt – mert persze ilyen is adódik – akkor vihetjük hordozókendőben, ha ebben már van rutinunk kisbaba kora óta. Így talán csökken a sok kísértés, nem tud megfogni mindent, ami az orrocskája elé kerül. Mi is gyorsabban közlekedünk, végzünk a dolgunkkal, nem kell őt hajkurászni a sorok között. Persze, ha ki akar mászni, akkor még mindig beülhet a bevásárlókocsiba, vagy mehet egy kicsit a lában, aztán mint a kis kenguru, visszabújhat a biztos erszénybe.
Vagy mit tehetünk mondjuk a rendelői hacacáré elkerülésére? Megpróbálhatjuk előre felkészíteni arra, ami vár ránk az orvosnál. Nem ráijesztve, de röviden, egyszerűen, nyugodtan beszámolhatunk. Vihetünk magunkkal játékot, könyvet, hogy ha várni is kell még ráadásul, akkor ne azon kelljen huzakodni, hogy a mobilunkat akarja nyüstölni! Ej rá érünk arra még! Bőven.
Jellegzetes helyzet még, hogy “kiborul a bili” (milyen szemléletes ez a kifejezésünk is!), amikor a kistesóját szoptatjuk. Persze! Egyrészt, mert neki nem jár már a csodás nedű – már abban az esetben, ha nem szoptatjuk őket tandem. Másrészt nem vele foglalkozunk, hanem a trónbitorlóval. Segíthet szoptatáskor, ha a “nagynak” külön mesét olvasunk.
És arról is volt szó a klubban, hogy mit tehetünk, ha már “áll a bál”. Megpróbálhatunk humorosan reagálni. Na, ehhez nem mindig van cérnánk. Pedig jó ha tréningezzük magunkat, mert a következő években is hasznos szülői segédeszköz a humor. De ha mégis üres a humorzsák, akkor sem szabad pl. magára hagynunk a nagy babát, vagy beküldenünk a szobájába, hogy “gondolkozzon”. Mert nem is tud még ilyesmiről gondolkodni, és ha tudna, sem lenne most elég higgadt hozzá. Pont fordítva! Ki van borulva. Ez a felismerés kulcsfontosságú: most ő van a legjobban kiborulva. Nem minket akar felhúzni! Bár néha elég jól sikerül neki…
Szóval, ha engedi a gyerek, és van erőnk, akkor megöleljük, együtt érzünk vele. Próbáljuk kitalálni, hogy mi fájhat ennyire, és felajánlhatjuk, hogy ha pl. most nem is ihat a hőn áhított bodzaszörpből, de hamarosan, ha kész az ebéd, akkor igen.
A másik kulcs a panaszkodás elfogadásához a részünkről, ha elképzeljük, hogy neki most valóban valami baja van, ez nem csak egy “hiszti”. Valami nem kerek. Valamilyen igénye van, de nem tudja felismerni, sem közölni velünk. Reggel nem biztos, hogy tényleg az a baj, hogy nem vehet télen rövidnadrágot, hanem inkább az, hogy nem akar oviba menni. És nem azért, mert olyanja van, hanem például bujkál benne a betegség vagy konfliktusa volt tegnap a barátjával.
Nem biztos, hogy mindig mindent meg tudunk fejteni, de az elfogadással, vagy legalább az elfogadni próbálással segíthetünk bajba jutott gyerkőcünkön és magunkon is!
A Kötődő Nevelés Nemzetközi Szervezete tréningjében foglalkozik a dackorszakkal is: www.apait-anyait.hu/dackorszak-kezeles-trening/
Tamás Anna
