Avagy beleszólhat-e a szülő, hogy a gyereke mit és mennyi médiát „fogyaszt”? Vagy hagyjuk békében a gyereket, mert különben hamarosan elmenekül otthonról?
Az alkoholon, drogon, cigarettán kívül a mértéktelen médiahasználat is vezethet függőséghez. Ráadásul a gyerekkort nemcsak abban az értelemben érinti, hogy az abúzus a gyerekkorban történik meg az időnként igencsak ostoba, sőt néha ártalmas, lélekölő tartalmak révén, hanem amiatt is, hogy a függőség, a szokások, a habits a gyerekkorban alakulnak ki. A cigarettát, alkoholt nem teszi le felnőttkorban valaki azért, amit gyerekkorban szenvedett el.
Itt pedig: a gépet, kütyüt, telefont, tabletet nem tudja letenni a gyerek, már kiskorában. Nem is elvárható, hogy csak úgy kikapcsolja, mert ez egy embertelenül nagy feladat egy kialakulatlan személyiség számára. Lógatják a csokoládét az orrom előtt, és én ne harapjak bele?
Lehet úgy is hozzáállni, hogy a szülőknek, tanároknak a feladata, hogy ugyanúgy, ahogy a csokoládéevéshez, kereteket adjanak a médiahasználathoz is a gyereknek. Itt nem feltétlenül a 16 évesekről van szó, de ma már akár egy 8-10 éves gyerek szülője is nap mint nap találkozhat azzal a problémával, hogy viszonyulnia kell valahogy ahhoz, amit a gyereke néz vagy – jó estben – csak nézni akar, vagy amivel játszik. El kell döntenie, hogy itt van-e már az idő, hogy „elengedje” ezt a kérdést, és ne akadékoskodjon a gyerekkel, ne ellenőrizgesse – és úgy tűnik, hogy sokszor ez a kényelmesebb: nem konfrontálódni a gyerekkel.
Vagy dönthet úgy, hogy próbál időkeretet szabni, mankót adni a gyereknek, hogy pl. a hétvégén van médiázós nap a napirendben, illetve, hogy: most lejárt a kockulós óra. Vagy, hogy ez egy 16-os korhatárú film, és te még nem vagy annyi! Ezt az elvetemültebb szülők kb. 12-13 éves korig még tudják tartani, de utána már nyilván nehezebb megtalálni azt a középutat, hogy a gyerek ne érezze úgy, hogy folyton piszkálják, kritizálják, ellenőrzik – ahogy az otthonról elmenekült megszólaló mondta.
Viszont a szülő nem nézheti tétlenül, ahogy a gyerekét beszippantja, berántja egy ártó, felnőttek által kitalált művi világ! Szembe kell nézni azzal, ami körülveszi nap mint nap a gyerekeinket, és egy gombnyomással elérhető számukra az Interneten, és ha az az otthonban nem szabadon elérhető a számukra, akkor akár a faluház vagy a templom wi-fijén keresztül, az utca sarkon vagy a buszon csak egy kattintás!
OK., nem arról van szó, hogy minden szemét lenne, ami a médiával kapcsolatos. Természetesen nagyon sok értéke van a modern kor vívmányainak, de egy gyermeknek nagyon nehéz kiigazodni, megtalálni az igazi értéket a sok vacak között. Elvesznek a gyerekek a támasz nélkül. Egy nagy könyvtárban rájuk omlanak a polcok –válogatás nélkül, a minőség és a szemét. Főképp az utóbbi. Szuperhős-filmek, akik gigászi erő helyett gigászi szuperfegyverekkel öldökölnek. Addiktív videojátékok tömkelege. Ezek hőseit ábrázoló füzetborítók, tolltartók, pólók. Hirdetések az újságban, plakátokon az utcán. Mozi előzetesben a következő film beetetője…
Van tehát evvel bőven szülői feladat, jól elboldogulni ebben az útvesztőben: úgy orientálni, terelgetni, kísérni a gyereket, kiskamaszt, hogy ne akarjon egy életre elmenekülni otthonról. De nem is magára hagyni őt, mondván, hogy majd eldönti, hogy mire van szüksége. Amíg ezt megtanulja eldönteni, addig rengeteg lelki sebet lehet kapni.
Valamennyi konfrontálódást fel lehet vállalni, nemcsak két véglet van: tiltás és a ráhagyás. Jelen kell lenni a (kis)kamasz életében, ezen a területen is!
Persze, a dolog ott kezdődik, hogy milyen mintát lát otthon a gyerek. Hogyan használja a szülő a médiát meg a mindenféle elektronikus izét? Reggel arra ébred-e a család, hogy az éjszakára kikapcsolatlan mobiltelefon pittyegve jelzi, hogy megjött az üzenet a banktól, hogy mennyi az annyi? Lecsukja-e a szülő a laptopot, és elteszi a közös térből?Kikapcsolja-e munkája után a gyerekek életteréből a felnőtt használatú gépet? Min nézi meg a pontos időt, az ódivatú karórán vagy a mobiltelefonját rántja elő a farzsebéből? Egyszóval, úgy él-e maga a szülő, hogy mint az oxigén, olyan fontosak számára az elektronikus eszközök és tartalmak, vagy kontroll alatt tudja-e tartani használatukat?
Jó lenne elfogadható kompromisszumot találni, hogy a gyerekeknek ne tiltást kelljen megélni, mégis kapjanak némi támaszt, felnőtt segítséget abban, hogy kiigazodjanak a mai médiaáradatban!
Patetikusan szólva, ma nem attól kell félni, hogy elviszi a török a gyereket…
