Gyermekeink és a média

 

Photo courtesy of Tuelekza at www.freedigitalphotos.net

Photo courtesy of Tuelekza at www.freedigitalphotos.net

Az informatikai eszközök hatása a gyermeki fejlődésre

Jörg Rudolf előadása

Jörg Rudolf a Kékvölgy Waldorf Iskola és a Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium egyik alapítója, nyolc éven át volt osztálytanítója Pilisszentlászlón az első induló évfolyamnak.

Arra kértük, hogy beszéljen a szülőknek, tanároknak arról, hogy az informatika, média milyen hatással van a gyermekekre. Hogyan befolyásolják a gyerekek fejlődését mindennapi életünk eszközei, azon kívül, hogy gyors és modern megoldást hoznak a felnőtteknek? Hogyan hat a gyerekekre a mobiltelefonok és egyéb készülékek sugárzása, a Wi-fi sugárzás? Mit okozhatnak a gyerekeknél a filmekben, videojátékokban, zeneszámokban, videoklipekben megjelenő erőszakos, pornográf tartalmak?

Mit lehet tudni a függőség kialakulásáról, az addiktív tartalmakról? Az abbahagyhatatlan, kikapcsolhatatlan játékokról, amik úgy vannak felépítve, hogy ácsingózzon utánuk a gyerek?

Mit tehet a szülő, az iskola? Milyen szülői szűrők, időkorlátok, szülői jelszó használat segíti a felnőtteket?

(A most következő szöveg az élőszóban elhangzott előadás részlete.)

A mai gyerekek egyre fiatalabb korban jutnak médiaeszközökhöz. Öt évvel ezelőtt, nyolcadik osztályban 22 gyerekből 18-nak volt mobiltelefonja. Akkoriban ezek még nem okostelefonok voltak. Mára pedig, hatodik osztály körül már nagyjából mindenkinek van okostelefonja.

Kényes a téma, mivel úgy tűnik, hogy a gyermekeinkről szól, arról, hogy hogyan neveljük őket, közben, igazándiból nevelhetjük őket, ahogyan akarjuk, a legerősebb hatás az utánzás lesz! Vagyis gyermekeink minket fognak tükrözni, a mi félelmeinket, problémánkat fogják megjeleníteni ebben a témában is! Természetesen nem direkt módon, nem közvetlen módon, nem úgy, hogy ha én nem gépezem, ő se fog…

Érdemes mindenkinek tanulmányoznia saját viszonyát a kütyükhöz! Antipátia-szimpátia alapon. Mennyire vagyok ura a gépnek? Mennyire tud beszippantani engem az internet? Milyen gyakran ellenőrzöm az email fiókomat? Tudom-e mekkora az együttes SAR-értéke a család telefonjainak? (SAR= Specific Absorption Rate, fajlagos elnyelési tényező, azt jelzi, hogy az emberi szervezet mennyi rádiófrekvenciás energiát nyel el mobiltelefon-használat közben.)

Sok bátorságot igényel feltenni magunknak ezeket a kérdéseket, de fel kell tennünk, ha tudatosan akarunk foglalkozni a családunkban jelentkező, egyre nagyobb mértékű kütyühasználattal!

Továbbmenve: még kényesebb kérdéseket is feltehetünk magunknak. Például: hány percet/órát töltök szabadidőmben a kütyük előtt és hány percet/órát fordítok a feleségemre/férjemre egy nap átlagban? Hány percet beszélgetek általában a gyerekeimmel egy nap? Elkérem-e, elteszem-e a gyerek telefonját és egyéb eszközeit a hálószobájából éjszakára?  Ha nem, akkor meglepődöm-e hogy a 12 éves gyermekem Viberezik a mobiltelefonján a paplan alatt este 11-kor?

Milyen hosszan vagyok képes figyelni egy másik emberre? Létezik-e az életemben még mély beszélgetés?

A szülők panaszkodni szoktak a kamasz gyerekre, hogy állandóan a telefonnal a kezében járkál és nem is figyel a szülőjére, amikor az hozzá beszél! De vajon a kamasz hányszor élte meg már, hogy beszél a szülőhöz, aki figyel rá, majd váratlanul elfordul, mert megszólal a telefonja?  Ha ezt a gyerek sokszor megélte korábbi életszakaszában, akkor kamaszként nem csoda, ha visszatükrözi ezeket az élményeket. Természetesen a kamaszkor amúgy is hozza magával a bezáródást, beburkolódzást a saját belső világba, és a médiázás is egyfajta beburkolódzást jelent.

Szinte már frázis, hogy minden nevelés önneveléssel kezdődik…

Ha fejlődéslélektani szempontból tekintünk rá a gyermek növekedésére, akkor azt látjuk, hogy élete első három-négy évében a kisgyermek megtanul felegyenesedni, járni, beszélni-gondolkodni, a kezeket koordinálni.  A kezek, végtagok finommotorikája tovább cizellálódik tíz-tizenkét éves korig. A gyermek erős fejlődésen megy keresztül egészen tíz éves koráig, melynek alapját az érzékszervi benyomások képezik.

A gyermeklélektan szerint bizonyos időre „ablakok” nyílnak ki a világra, a gyermek nyitottá válik valamire. Ha ekkor a külvilágból megfelelő inger érkezik, olyan, ami éppen erre a nyitott területre vonatkozik, például a tapintásérzékre, akkor utána ez a terület egy kis időre „elalszik”, majd egy metamorfózis után például az iskoláskorban jelentkezik újra, egy másik szinten.

Ezek az ablakok egy idő után becsukódnak. Ha a gyermek nem kapja meg a megfelelő ingert, amikor az adott terület nyitva van, akkor ez később szinte bepótolhatatlan hiányt okoz. Csak felnőttként, tudatosan, sok időt-energiát fordítva rá, lehet később ezt a területet újra fejleszteni, de gyermekként nagyon nehéz.

A szemet, a látást példaként hozva: Úgy születik meg az ember, hogy a szem, mint szerv teljesen készen van, abban minden apró kis rész megvan. A látás viszont fokozatosan alakul ki, a fejlődés szakaszokra oszlik. Lehet tudni, hogy az első négy évben melyek azok a szakaszok, amikor a látás élessége fejlődik nagyon erősen, melyek azok, amikor a hangsúly a térbeli látás fejlődésén van, és így tovább, le lehet bontani az egyes területekre. A szemizmok finommotorikai fejlődése később történik és sokkal tovább is tart, 10-12 éves korig. Utána tulajdonképpen kialakult a szem.

A gyermek fejlődésének egyes szakaszai egymásra épülnek és egymástól függenek.  Az első szakasz (0-4 éves korig) az alapozás, amelyet egy hosszú érési időszak követ (4-10 éves korig). Ebben a második szakaszban épülnek fel a főfalak. Ennek a sikeressége erősen függ az első szakasz sikerességétől, ugyanúgy, ahogy a harmadik fejlődési szakasz (10-14 éves korig) sikeressége függ az első és második szakasz sikerességétől. Ahhoz, hogy egy későbbi fejlődési szakasz sikeres legyen, a megelőző szakaszokban ki kell alakítani a képességek lehetőségeinek teljes tárházát!

Az elmúlt 10-15 évben hihetetlenül sok dolgot fedeztek fel a neurobiológia területén. Azt is vizsgálták, hogy milyen hatásai vannak a képernyőzésnek a fejlődő gyermekre. Mindannyian ismerjük, hogy milyen az, ha egy gyermek leül a tv, vagy akármilyen monitor elé és azon néz egy mesét vagy egy természetfilmet, amiről azt gondoljuk, hogy teljesen ártalmatlan. Elég gyorsan, pár perc után beáll egy fagyott, merev tekintet. Meg lehet figyelni, hogy ha mesét mondunk otthon, akkor is réveteg ugyan a tekintete, de az eltér a merev tekintettől. Egy un. álomtudati arckifejezést ölt, ahogy hallgatja a mesét és belül megdolgozza azt. Ezalatt megmaradnak a gesztusok, az arc hihetetlenül aktív marad. Ha viszont pl. egy tableten néz mesét, ott teljesen hiányzik az arc, a szem aktivitása, az arc megfagy. A felmérések szerint Magyarországon a 4-12 éves korosztályban, átlagban napi 3 óra 48 percen keresztül van ez a fagyott tekintet, annyit ülnek a tv képernyője előtt átlagban. A 0-3 éves korosztály 48%-a napi 1 órát.

Mi is történik a gyermekkel, amikor egy képernyő előtt ül?

A szemünk egy rendkívül aktív érzékszervünk. Amikor egy tárgyra nézünk, akkor a szem keres egy pontot a tárgyon, erre ráfókuszál, majd átugrik egy másik pontra, arra megint ráélesít, és így tovább, amíg le nem tapogatja a tárgyat és létrejön a tárgy képe a szemben, a retinán. Ez az egész nagyon gyorsan történik, teljesen tudattalan, ráadásul mindenkinél máshogy zajlik.  Van tehát ebben az individuális szemmozgásban, letapogatásban egy nagyon erős akarati elem: meghatározom, hogy melyik pontot tűzöm ki azon, ahova éppen nézek. Ez az erős akarati elem a pszichológia szerint a személyiség egy nagyon benső, meghatározó részéből indul el. Az antropozófia ehhez annyit tesz hozzá, hogy az embert, annak fizikai testét illetve a finomabb lénytagjait, azaz a lélektestet, a gondolattestet egy un. én-rész organizálja, ami a kiindulási helye ennek az erős akarati elemnek, ami tehát egy én-funkció, egy én által irányított tevékenység.

Technikai szempontból nagyon sokféle képernyő van, de mindegyiknél közös, hogy sok-sok (a katódcsöves képernyő pl. félmillió) pici, apró képpontból áll. Működésük során ezek a képpontok hol felvillannak, hol elalszanak, ide-oda ugrálva, a másodperc tört része alatt, szédületes tempóban. Hogyan reagál erre a szem? Ugyanazt próbálja, mint mondjuk egy festmény nézésekor, tehát próbál egy fixációs pontot keresni, arra ráfókuszálni, majd átugrani egy másikra pontra és a kettő között egy viszonyt felállítani. Csakhogy a képernyő esetében, mire ráélesítene a kitűzött pontra, az már nincsen ott. Ekkor próbál egy másikat keresni, átugrik egy másik pontra, de azzal is ugyanúgy jár. Ennek az lesz az eredménye, hogy a szem aktivitása hihetetlen módon lecsökken. Felnőtteknél pár perc tévézés után 90%-os a visszaesés, gyerekeknél 95-98%-os! Tehát a képernyő esetében, mivel a szem nem talál egy fix pontot sem, nem tud a saját aktív részvételével képet kialakítani. Mégis, mivel van egy illúzió, hogy ott van egy kép, az megjelenik a retinánkon, de nem úgy, hogy azt mi aktívan hoztuk létre és raktuk oda, hanem az egy illúzió által létrehozott és odarakott kép. Furcsa, de mégis ez történik tévénézés közben. A lényeg, hogy a szem közben nem dolgozik. A szem saját aktivitását megkerülve történik meg a képalkotás. A szem, ami nagyon aktív egyébként, passzívvá változik, és ez nagyon gyorsan az egész testre áttevődik. Ebből fakad, hogy a legmozgékonyabb gyermek is pár perc után nyugton ül a tévé előtt. Ezt mozgástorlódásnak hívják, ami nem túl szerencsés elnevezés, mert nem arról van szó, hogy az izmok nem mozognak, hanem arról, hogy az akarati elem nem működik, hihetetlen támadás alatt áll az alapja annak, hogy valamit akarjak és képes legyek elvégezni.

A legmegdöbbentőbb, hogy mi történik a központi idegrendszerben, miközben a gyermek a képernyő előtt ül. A szemünkhöz hasonlóan az idegrendszerünk is nagyon jó állapotban van, amikor megszületünk. Az idegrendszer az első 10-12 évben alakítja ki azt a készletet, amiből később élünk, mégpedig az érzékszervi benyomásokon keresztül. Az idegrendszer tulajdonképpen arra való, hogy feldolgozza az összes kívülről és belülről jövő ingert, amire aztán a test többi része reagál, azaz irányítja a szervezet egészét. Az idegrendszer a központi idegrendszerből és a környéki idegrendszerből áll. A központi idegrendszerben az idegsejtek úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy valójában soha nem érnek össze. Az egyik idegsejtből kilóg egy nyúlvány (axon) majd jön a semmi és aztán a másik idegsejt végződése (dendrit). Rés van közöttük, a szinaptikus rés. Ez a semmi, ez a rés a kapocs a két idegsejt között. Rudolf Steiner szerint, ezen a ponton, a két idegsejt közötti semmiben lép be a szellem a fizikai testbe. Tehát két idegsejt soha nem ér össze, és az, hogy van-e kapcsolat köztük, vagy nincs, az attól függ, hogy jön-e külső inger a világból. Ha jön, akkor kialakul a kapcsolat. Egyetlen idegsejt több ezer kapcsolódást tud létrehozni más idegsejtekkel, jó esetben egészen szerteágazó dzsungel jön létre egy kisgyermeknél. Nemcsak, hogy sokszorozódnak a nyúlványok, hanem összeolvadnak másokkal, így új idegpályák jönnek létre. Ahogy ezek egyre bonyolultabban fejlődnek, egyre differenciáltabb tevékenységre lesznek képesek az arra épülő szervek. Tehát, ha mondjuk, kint van egy első osztályos gyermek a patakparton, erdőjáráson, itt a Kékvölgyben, belenyúl a patakba – és nincs ott az aggódó szülő, és az osztálytanító szépen ül és mosolyog -, akkor abban a pillanatban hihetetlenül sok inger éri az érzékszerveket. Belenyúl a patakba (tapintásérzék), hideg a víz (hőérzet), megkóstolja (ízlelés), „Bele esek vagy sem?”(egyensúlyérzék), érzi az illatokat (szaglás), stb. Ebben az egy pillanatban több ezer kapcsolat jön létre az idegrendszer finom részein.

Ehhez képest, amikor a gyermek a képernyő előtt ül, pont az ellenkezője történik! Azt gondolnánk, hogy mivel ott nincs különösebb érzékszervi benyomás, ott nem történik semmi. Azt a furcsa dolgot vették észre az agykutatók, hogy nemhogy nem történik semmi, hanem egy olyan folyamat indul be, ami normális esetben 60-65 éves kor után indul el az embernél: a visszafejlődés! Kapcsolatok szűnnek meg hirtelen az idegsejtek között, nyúlványok húzódnak vissza, törnek le, halnak el. Tehát abban a pillanatban, amikor leül a gyerek egy természetfilm elé, és 10 percet eltölt előtte, az olyan, mintha 10 percig 65-70 éves lenne. Folyamatosan pusztul az idegrendszere, az az idegrendszer, amit neki 10-12 éves koráig ki kellene építenie, hogy utána jól használhassa egész további életében.

Ha komolyan végiggondoljuk, hogy mit teszünk szülőként, amikor ezt megengedjük egy kisgyereknek, akkor talán máshogy állunk ehhez a kérdéshez.

Elhangzott Pilisszentlászlón, 2016. február 23-án.

Leírta: Balku Júlia, szerkesztette: Tamás Anna

Felhasznált irodalom (eddig egyik se jelent meg még magyarul):

Rainer Patzlaff: Der gefrorene Blick: Die physiologische Wirkung des Fernsehens auf Kinder Taschenbuch – 1. Januar 2013, Verlag Freies Geistesleben

Edwin Hübner: Medien und Gesundheit: Was Kinder brauchen und wovor man sie schützen muss Broschiert – 1. Juni 2006, Mayer Verlag

Gerald Lembke  és Ingo Leipner : Die Lüge der digitalen Bildung: Warum unsere Kinder das Lernen verlernen, Gebundene Ausgabe – 9. März 2015, Redline Verlag

Szinte mindegyik mobiltelefon SAR-értéke összegyűjtve:  www.handywerte.de

További cikkeink: www.apait-anyait.hu/kotodo-neveles-trening-a-szivben-osszekotve/

www.apait-anyait.hu/kotodo_neveles_oktatas/