“Hazudós” tini

Photo courtesy of Serge Bertasius/  www.freedigitalphotos.net

Photo courtesy of Serge Bertasius/ www.freedigitalphotos.net

Novák Ágnes Gordon-tréner, konfliktuskezelési tanácsadó válaszol arra a szülői kérdésére, hogy:

mit csináljon a szülő, ha kiderül, hogy tinédzser  gyereke hazudott, vagy egyszerűen nem tartja be azt, amiben megállapodtak? Vagy, ha úgy érzi, hogy a tinije sumákol, titkai vannak? 

Az utóbbi egy természetes igény a kamaszkorban, hozzá tartozik az önállósodási vágyhoz, nem akarja  szülőket mindenbe beavatni, amint tette azt kisgyerekként. Jó, ha tisztában vagyunk ezzel az igénnyel és nem kíváncsiskodunk, hanem bízzuk rá a kamaszgyerekünkre, hogy mit oszt meg velünk… és ha éppen olyan passzban van, hogy órákig mondja – mert ez is jellemző ebben a korban – akkor meg legyünk jó hallgatóság és az ilyen “közlésrohamok” alkalmával ne akarjunk mindenáron nevelni.

Mit tennék én, ha kiderülne, a gyerekem átvert?

1.) Nem rohannám le, ráöntve az elkeseredésemet, hogy mit képzel magáról; hanem helyette végiggondolnám, hogy reagáltam volna, ha igazat mond? Vajon érdemes lett volna-e igazat mondania, vagy biztos elutasításra számíthatott volna a részemről? Amikor pedig már képes vagyok indulatok nélküli reakcióra, elmondanám neki, hogy mit éreztem (csalódás, elkeseredés, fájdalom, tanácstalanság, stb.), amikor realizáltam, hogy mi történt.

2.) Nem mondanám neki, hogy milyen hálátlan és, ha én ilyet tettem volna szüleimmel megnézhettem volna magam; hanem helyette megkérdezném tőle, hogy mitől tartott, amikor nem volt őszinte hozzám. Előfordult-e már a kapcsolatunkban, hogy pórul járt, amikor igazat mondott?

3.) Nem oktatnám ki tanmesével és nem szégyeníteném meg, hogy milyen borzasztó dolog a hazugság, megbízhatatlanság és mennyire elitélendő az, aki ilyet tesz; hanem helyette leülnék vele, elmondanám, hogy számomra miért fontos a bizalom és hogy mérgezhet meg egy kapcsolatot az őszintétlenség és a gyanakvás. (Ha van ilyen történet rólam, akkor azt itt elmesélném neki.)

4.) Nem ítélném szobafogságra és nem fenyegetném meg, hogy legközelebb milyen következmények várnak rá, ha ezt teszi; hanem helyette megkérdezném tőle, hogy mit vár tőlem, hogy megbízhasson bennem és elmondom én is, hogy mit várok tőle mindezért cserébe.

5.) Nem tiltanám el a barátaitól, vagy a számára fontos emberektől; hanem megkérdezném tőle, hogy szerinte mivel lehet jóvátenni egy ilyen tettet és győzzön meg engem arról, hogy a jövőben nem kell hasonlótól tartanom.

Ha a fentieken már túl vagyok, vagyis olyat tettem, amit már nem tennék, vagy az alternatív megoldások ellenére újra és újra előfordulnak ilyen esetek és nem tudok szót érteni a gyerekemmel, mert már nagyon eltávolodtunk egymástól, akkor keresnék valakit, akiben megbízik (barát, rokon) és elmondanám neki, hogy mennyire szeretném helyreállítani a bizalmat a kapcsolatunkban és ehhez kérem az ő közvetítői segítségét.

 

Vélemény, hozzászólás?