Kisgyermekes anyákkal online beszélgetünk arról, hogy gyerekeik milyen újfajta nehézségekkel küzdenek. Mi minden frusztrálhatja őket a karantén idején?
A kicsiknek is nehéz, hogy megváltozott az élet ritmusa, például nem jön a nagyi, aki eddig minden héten járt. Nem lehet átmenni játszani a szomszéd gyerekekhez. Sőt még a játszótér is zárva van. Vannak, akiknek hiányzik a közösségi élet. Csenben kell lenni, hogy apa telefonálhasson munkaügyben. És még sorolhatnánk az újfajta nehézségeket…
Ilyenkor irritálttá, zaklatottabbá válhatnak a gyerekek, akár csak a felnőttek. A kettő együtt pedig összeadódik (vagy akár a négyzetre emelődik – rossz esetben.) Mit tehet ilyenkor a szülő, aki nem akar konfliktusba kerülni a saját, imádott gyerekével?
Ezek az egyszerű technikák, hétköznapi tippek is segíthetnek:
– Először is elfogadni, hogy amikor a gyerek kiborul, akkor neki a legrosszabb (nem nekem, a felnőttnek).
– Megpróbálni még időben észrevenni az első jeleket, amik a kiborulás felé mutatnak. És időben közbelépni, hogy ne eszkalálódjon a helyzet. (Bajmegelőzés.)
– Próbálni egyezkedni, közösen dolgozni a problémamegoldáson, pl. ha egy gyerek az anyjával szeretné vitetni magát, aki már nincs ereje teljében: kijelölni, hogy az utcasarokig visszük, utána viszont már nem, és választhat, hogy a kismotorral vagy a babakocsiban jön hazáig. (Ahol már alig várja őt Apa.)
– Ha már kiborult a bili és áll a bál, akkor szülőként mély lélegzeteket venni (a hasba venni a levegőt és megpróbálni egy kicsit bent tartani majd lassan kifújni) ez segíti a megnyugvást. Ezt a kicsikkel együtt is lehet csinálni: emelni a karunkat, hogy mélyeket tudjunk lélegezni és erre buzdítani a gyerkőcöt is, aki remélhetőleg utánozni fog.
– És ha már lehiggadtunk, akkor időt és alkalmat keríteni arra, hogy helyreállítsuk a kizökkent kapcsolatunkat. Azaz bocsánatot kérjünk egymástól, megöleljük egymást. Ezzel nem csak kárpótoljuk őt, hanem jó példát, mintát is mutatunk, hogy mi felnőttek is hibázhatunk sajnos, de utána elnézést tudunk kérni.
Kapcsolódó cikkünk: