Kötődő nevelésről a rádióban

A Napközben című rádióműsor a Házasság hete kapcsán beszélgetésre hívott a Kötődő Nevelés Nemzetközi Szervezetének képviseletében. A hét mottója, hogy „Maradjunk együtt!”.

Elhangzott a kérdés, hogy a korai kötődési stílusunk (tehát az, hogy biztonságosan vagy bizonytalanul kötődtünk kiskorunkban a szüleinkhez vagy gondozónkhoz), az vajon hatással van-e a későbbi párkapcsolatunkra? Hát bizony: van!

Természetesen, a kötődő nevelés nem kizárólagos feltétele annak, hogy a baba az elsődleges gondozója iránt mély bizalmat érezhessen (ami aztán a későbbi önbizalomhoz is vezet). Tehát nem csak azok a babák tudnak biztonságosan kötődni, akiknél az igény szerint szoptatás, az együttalvás, a csecsemőhordozás az alap. A lényeg, hogy anya és/vagy apa, és/vagy nagyi mindig és mihamarabb reagáljon a baba bújára, bajára.

Azaz a legfontosabb az elsődleges gondozó úgy nevezett válaszkészsége. Babakocsit és cumisüveget használva is lehet válaszkésznek lenni. Mert ez a kulcs: a válaszkész szülői viselkedés. Hogy azt üzenje a szülő, hogy: „Kicsim, nem vagy egyedül! Nem önállóan kell még babaként elaludnod, hiszen látom, hogy nem megy még! Nem kell még tudnod megnyugtatni magad, mert erre még nem érett az idegrendszered!”

A kötődő nevelés eszközei tehát nem nélkülözhetetlenek a biztonságos korai kötődési stílus kialakulásához, de viszont nagyon nagyban segítik azt.

A műsor elején édesanyák, szülésznő, mentálhigiénés szakemberek beszélnek a születés módjának fontosságáról, a babahordozásról, a különböző mintázatokról. Majd 6:20 percél kezdünk el beszélgetni a kötődés kezdeteiről a várandósság alatt, a természetes szülésről, a bababarát kórházakról, az oxitocinról, ami a szeretethormon.

12 perctől pedig arról, hogy a mit tehetnek a felnőttek, ha nekik nem adatott meg gyermekkorukban a lelki biztonság, és ezért bármennyire is szeretnék, de nem mindig tudják megvalósítani azt a fajta gyermeknevelést, amit ideálisnak tartanának. Hogy az önképzés rengeteget segít, ha viszont szükséges, akkor van szaksegítség, például a pár- és családterápia, ezen belül is pl. az Érzelem Fókuszú Terápia, ami a felnőttkori kötődés biztonságosabbá tételét teszi a középpontba. Tehát dolgozzunk magunkon, a párkapcsolatunkon, és ha kisgyermekünk van, (és nem visszafordíthatatlanul megromlott a párkapcsolatunk, mert olyan is előfordulhat sajnos) akkor „Maradjunk együtt!”

Az adás itt hallgatható vissza:

mediaklikk.hu/cikk/2022/02/14/onismerettel-a-jo-parkapcsolatert-napkozben-podcast-4-resz/

Vagy visszahallgatható itt.

További médiamegjelenések: www.apait-anyait.hu/mediamegjelenesek/