Mit és mennyit médiázhat egy kisgyerek?

A fotó illusztráció

Egy édesanya aggódva számolt be arról, hogy kiscsoportos ovis gyermekére milyen hatással vannak még az általa alaposan kiválasztott, megszűrt TV filmek is. A kicsit felzaklatják a látottak, átveszi a negatív szereplők viselkedését, pl. rombol, ha ezt látta a filmen. Ezen kívül borzasztóan megviseli, ha nem kapja meg a mindennapi filmnézés lehetőségét. Mit tehet ilyenkor a szülő?

Egy felelősen gondolkodó szülő jogos dilemmái ezek. Sőt, nem csak egy szülőé, hanem a mai kisgyermekes szülők mindegyikére tartozó kérdésfelvetések.

Mert nem az ő gyereke a kivétel, aki túlreagálja a látottakat. Ez a gyermek csak finom lakmuszpapírként viselkedik. Az is elképzelhető, hogy érzékenyebb egy kicsit, mint az átlag, amivel nincs is baj, hiszen előfordul, hogy épp a nagy odafigyeléssel, empátiával nevelt gyerekek szoktak lenni a „jelző gyerekek”, akik visszatükrözik a felnőtt világ visszásságait.

Egy nagyon nehezen kezelhető, szinte húsbavágó problémát feszeget az anya ezzel: hol a határ a kicsik médiahasználatában? Milyen kortól? Mennyit? Mit szabad?

Ezzel a kérdéssel nagyon nehezen birkózunk meg, mi szülők. Nyilván nincsenek kőbe vésett szabályok, ahány ház, annyi szokás. Bár nagy vonalakban azt talán mondhatjuk, hogy minél nagyobb korban kezdi, minél kevesebbet és minél barátságosabbat nézhet a gyerkőc, annál jobb.

Innentől nem hozhatunk mindenkire érvényes szabályokat, hiszen sokféle élethelyzet van. Gyakran előfordul, hogy kevés a segítsége az anyának a gyermeknevelésben és a háztartásban. Sok mindennel kell egyszerre zsonglőrködnie – pláne, ha már vissza is ment dolgozni – amely kihívások közül csak egy az, hogy a gyerek mit és mennyit médiázhat… Csak egy, de annál fontosabb! Különösen most, hogy a járvány miatt megint beszűkülnek a kültéri, közösségi programlehetőségek!

Hogyan lehet erről úgy beszélni, hogy az ne legyen vádaskodó, ítélkező a másik szülő felett? De közben felelősen gondolkodó, a témában tájékozottként, felhívjuk egymás figyelmét, hogy ez igenis egy fontos kérdés, egyáltalán nem lehet rá legyinteni, mondván, hogy úgyis mindenki ezt csinálja…

Fájdalmas ezzel szembesülni, hogy ebben nagyon nehéz most jó döntéseket hozni, jól meghúzni a határokat. Hiszen ömlik ránk a média, egy robbanásnak vagyunk a tanúi, és egyáltalán nincs semmilyen mintánk, hogy hogyan kellene viselkednünk szülőként. A mi szüleinknek még nem ez volt az egyik legnagyobb pedagógiai kihívás. Mi vagyunk az első szülői generáció, akinek a mindennapjaihoz hozzátartoznak az okoseszközök, de a gyermekkorunkhoz nem tartoztak hozzá. Mi nem kütyükkel nőttűnk fel, maximum néhány TV csatornával. És a mai gyerekek az elsők, akiknek már a kisgyerekkori mindennapjaikhoz hozzátartoznak És nincsen még statisztika arról, hogy ennek milyen hatása lesz később rájuk. Nem riogatás ez, hanem egy „történelmi” helyzet, amire keresni kell a jó megoldásokat, jó „protokollt”.

Ha már médiáznak a gyerekek, minőségi tartalmakra van szükségük, pl. esztétikai szempontból, mert nem mindegy, hogy ebben a fogékony időszakban milyen képeket néznek. Szép ábrázolásoka vagy esetleg torz figurákat? Kellemes hangokat, zenéket hallgatnak vagy sípoló, eltorzított nyafogásokat kell dekódolniuk?

Válogassunk előre a tartalmak közül! És legyünk őszinték! Nekünk tetszenek a mai gyerekeknek szóló „alkotások”? Tudjuk követni a cselekményt? Van tanulsága? Van értelme? Vagy inkább bosszantó az összevisszaság?

A kisgyermekeknek még nagyon plasztikus az agyuk, formálódik a külvilág hatásaira. Fontos tehát, hogy milyen ingerek érik az idegrendszerüket! Szemben az előre gyártott képsorok özönével, minél több belső képet tudnak megformálni egy felolvasott vagy fejből mondott mese hatására, annál élénkebb, színesebb lesz a fantáziájuk!

Ezen kívül az is nagyon fontos, hogy legyenek időbeli korlátok a TV-zésben! Ha lehet, konzekvens, szabályszerű módon, amit el tud fogadni a kisgyerek, és ami kiszámítható.

Erőfeszítést követel ez a szülőtől, nagyszülőtől, hogy nem használjuk a TV-t, kütyüket, mint bébicsőszt, hanem kiválogatjuk előre és időben korlátozzuk a médiafogyasztást. A jövőnek dolgozunk, meg persze a mának is, mert az érzékenyebb gyerekek azonnal tükrözik, megjelenítik a visszás elemeket a TV programokból.

Érdemes visszanyúlni a mi gyerekkorunk rajzfilmjeihez, amelyek még lassabb cselekményűek voltak, nem szolgáltak ki reklámcélokat, nem tekintették a gyerekeket marketing célcsoportnak. Nem úgy íródtak a scriptek a sorozatokban, hogy azok függőséget okozzanak, a feszültség fenntartása miatt. A régi Magyar Népmesék-sorozat, vagy egyes kisvakond filmek, stb. ugyanúgy kell, hogy szórakoztassák a mai gyerekeket is, mint a régieket.

És most jön a java, a legfájdalmasabb része ennek a történetnek: a kisgyermekek a szülői mintát utánozzák, vagy a nagy testvérét. Szóval a médiahasználati szokásainkat úgy lenne jó alakítani, hogy tudatában legyünk, hogy az minta a gyerekünk számára. Ha én órákon át Facebookozom, akkor ne várjam, hogy a gyerekemnek nem lesz érdekes. Ha állandóan pittyegnek az értesítéseim, azt ő is hallja. Ha a bank üzenetére ébredek reggel, akkor arra ő is felkel. És így tovább! A felnőtt világ mára lépten-nyomon digitalizált. És felnőttként ez úgy-ahogy emészthető. De a kisgyerekeknek még mindez új és megterhelő!

Sok erőt és leleményességet kívánok hát mindannyiunknak, mai kis- és nagygyerekes anyáknak-apáknak ahhoz, hogy legyen erejük és figyelmük a gyerekeik médiázási szokásait egészséges mederben tartani!

További hasonló cikkek: www.apait-anyait.hu/dackorszak-kezeles-trening/

/www.apait-anyait.hu/tippek-a-dackorszak-kezelesere-1/