
Photo courtesy of Ambro /www.freedigitalphotos.net
Van, aki szerint a gyereknek kell kategorikus NEM-eket is hallania a felnőttől. Mások szerint a NEM! gyakori ismételgetése helyett meg lehet próbálni másképp is, kevésbé elutasítóan fogalmazni.
Glück Mária Waldorf-tanárt, aki jól boldogul nemcsak egy-kettő, hanem több osztálynyi kisgyerekkel is, arról kérdezzük, hogy hogyan lehet úgy NEMET mondani, hogy az ne fájjon annak, akinek a kérését éppen elutasítjuk.
Tamás Anna: Hogyan oldható az meg, hogy az osztályteremben a határszabás tanári részről nem erősen elutasító NEM!-ek sorozata legyen, hanem kedves, de hangsúlyos és hatékony iránymutatás?
Glück Mária: Tapasztalatom szerint ez a kérdés igen életkorhoz kötött, mivel az alsóbb osztályokban nincs igazán szükség ilyen határt szabni a gyermekeknek. Ők a példát, a tanárt utánozzák, s fel sem merül bennük a szabályszegés. Ez leginkább az első három osztályra vonatkozik.
Körülbelül a 4. osztálytól azonban némely gyermeknek szüksége van az erősebb határmutatására, de ez igen egyén függő. Minden gyermekhez másképpen kell odafordulni, azonban ha elfogadjuk és szeretettel mondjuk ki a nemet, akkor ezzel nem ártunk, hanem segítjük őt. Vannak olyan érzékenyebb gyermekek, akik számára a nem kimondása mély nyomot hagyna, ezért feléjük a dicséret útján haladva érdemes a határokat megmutatni.
Tamás Anna: Mondanál példát arra, hogy dicsérettel hogyan lehet terelgetni a gyermeket?
Glück Mária: Például, amikor egy gyermek úgy érkezik az órára,hogy nincs kedve a füzetbe írni, rajzolni, akkor az szokott neki segíteni,ha visszalapozunk a füzetébe és a már elkészült munkáit dicsérem meg.
Tamás Anna: Vannak olyan kulcsszavak, varázsszavak, amik segítenek a határ megmutatásában?
Glück Mária: Igazándiból nincsenek varázsszavak, leginkább a türelem es a figyelem vezet eredményre.
A téma folytatás itt olvasható: www.apait-anyait.hu/tiltas-nemet-mondas-2/
Kötődő Nevelésről itt lehet olvasni még: www.apait-anyait.hu/kotodo_neveles_oktatas/