Tippek a dackorszak kezelésére

Dackorszak: “fúj spenót!”

#Tippek_dackorszakra, a kisgyermekeinkben keletkező feszültség kezelésére, ami a bezártságban többszörösen jelentkezhet.

Próbáljunk meg kitalálni, hogy mi lehet a gyerek ellenállása mögötti ok. Merthogy oka mindig van a kiborulásnak. Valamilyen igénye nem teljesül ilyenkor a gyermeknek. Valamilyen szükséglete csorbát szenved. Amiről nem feltétlenül a szülő tehet, hanem ilyen az élet: a kisgyerekeknek minden új, mindent most fedeznek fel, ez tulajdonképpen a dolguk: játszani és a világot felfedezésekkel megismerni. Próbálkozásaik a környezetük működésének megfejtésére sokszor kudarcba fullad, mert nagyon nehéz kinyitni kulccsal a zárat, ahogy anya teszi (most a karantén alatt ezt ritkábban gyakoroljuk…). És a gyerekek minket utánoznak: nagyobb móka lehet játszani a kulcscsomóval, mint egy játékkal. Ezek a – naponta akár többször is ismétlődő – kudarcok frusztrációt okoznak. Ez egy nagyon kellemetlen érzés, ismerjük mindnyájan ugyebár… Ennek a kezelése, az egyéb negatív érzések kezelése (pl. a dühé, a szomorúságé, a csalódottságé) egy bonyolult feladat, amire a kicsik még nem értek meg.

Hosszú évekbe telik, mire elsajátítjuk az érzelmeink feletti kontrollt (van, akinek ez még felnőttként sem megy elég flottul… illetve mindannyiunkkal előfordul, hogy néha nem megy ez elég jól, ha pl. fáradtak vagyunk, kialvatlanok, vagy csak váratlanul ér egy konfliktus). Tehát a kisgyerekek érzelmeinek terelgetése a felnőttek feladata, be kell nekik segítenünk. Először is azzal, hogy kitaláljuk, hogy most azért borult ki, mert nem rá figyelek. Vagy azért, mert már nagyon unja a bezártságot. Ő még nem tudja ezt elmagyarázni, sőt fel sem ismeri az érzést. Tehát az első kulcs a dackorszak „cirkuszainak” kezelésére a gyerek érzelmének megnevezése előtte hangosan (hogy megtanulja ő is lassan ezt): „hú de mérges vagy…, jaj de csalódott lehetsz), majd ennek az okát is kitalálása és megnevezése: „mérges vagy, mert a tesós elvette a vödrödet…, vagy csalódott vagy, hogy leomlott a torony….

Már azzal enyhítünk a feszültségen (a gyerekén is és a sajátunkon is), hogy a gyerek ilyenkor azt érzi, hogy elfogadtuk az érzelmeit. Mert nem ráordítunk, hogy “hagyd már abba”, “ne hisztizz” és egyéb nyalánkságok, amelyek még a legjobb családokban is elhangzanak néha sajnos, hanem felismertük és elfogadtuk, hogy neki most rossz valamiért. Nem minket akar felidegesíteni direkt, egyszerűen nem tudja megoldani a problémáját, mert még csak most “nőtt ki a földből”…

A kisgyermekek utánzás által tanulnak. Amikor egy-egy konfliktusba keveredünk kisgyermekünkkel, akkor nemcsak az adott helyzetet oldjuk meg éppen jól vagy rosszul, hanem egy mintát is mutatunk neki. Ha sokat kiabálunk vele, akkor azt tanulja meg hogy az erősebbnek szabad felülkerekedni a gyengén.  

Tehát próbáljunk „nyertes-nyertes” helyzeteket kialakítani, „nyertes-vesztes” helyett. Mit jelent ez? Ha a gyermekünk hangosan tiltakozik, sír, elégedetlenkedik, akkor valamilyen problémája van. Ha a szülő gyakran letorkolja őt, utasítja, hogy hagyja már abba, akkor a végén a gyermek vesztesként kerül ki a helyzetből. Ehelyett legyünk empatikusak, együttérzőek vele, fogadjuk el az érzéseit! Próbáljuk őt bevonva, vele együtt megoldást találni a problémájára. Pl. ha azért akad ki, mert még nem neki való a játék, és frusztrálja őt az, hogy pl. minduntalan leomlik a túl apró kockából épített tornya, akkor ajánljuk fel, hogy a nagy kockákból építsen (ami stabilabb, jobban illeszkedik a kicsi kézbe és jobban megjósolható, hogy mikor fog lepottyanni).

Ne mindig helyette oldjuk meg a helyzetet, de ajánlhatunk megoldási lehetőséget. Pl. testvérek civakodásában hagyjunk időt, hogy ők oldják meg a helyzetet. „ Látom, mindketten mérgesek vagytok, mert ugyanazzal a játékkal akartok játszani. Biztos vagyok benne, hogy egyességre tudtok jutni, hogy hogyan osszátok be!”

Legyünk proaktívak, menjünk a dolgok elébe! Figyeljük a jeleket, amelyek arra utalnak, hogy a gyerek esetleg ki fog borulni. Evés, pihenés, vigasztalás iránti igényét vegyük időben észre.

Legyünk tekintettel a gyermekünk fejlődési fokára. A még nem beszélő gyerekek nem értik az osztozkodás fogalmát, és még nagyon kicsi érzelemkontrollal rendelkeznek. A szülőnek kell besegíteni az érzelmi viharok kezelésébe. Ha a testvér babájával akar játszani a kicsi, akkor ajánljunk fel másik hasonlóan jópofa játékot (ezek a figyelemelterelés, helyettesítés eszközei). Vagy ha olyasmit akar, ami most nem megvalósítható, akkor „képzeletben” teljesítsük a kívánságát. Pl. „Látom csalódott vagy hogy nincs itthon szörp. Bárcsak volna a kamrában eper- és málnaszörp is!” A gyermek talán beáll a játékba, és folytatja:  bodza! Én bodzát kérnék akkor…”

Hasonló ötleteket olvashatunk szülőknek szóló szakkönyvekben, pl. A beszélj úgy…, a Pozitív fegyelmezés, A gyereknevelés dán módra címűekben is.

Végül: persze nemcsak a gyerekünkkel kell empatikusnak lennünk, hanem magunkkal is! El kell fogadunk, hogy a szülőség néha kemény meló, pláne a bezártság, a karantén idején, amikor teljes joggal megsokszorozódik a gyerkőcökben és a felnőttekben is a feszültség, de szerencsére némi szemléletváltással és apró trükkökkel enyhíthetünk az összezördüléseink intenzitását.

Folyt. köv.

A Kötődő Nevelés Nemzetközi Szervezete tréningjén részletesen beszélünk a fentiekről: https://www.apait-anyait.hu/kotodo-neveles-trening-a-szivben-osszekotve/

#dackorszak, #kötődő_nevelés