Peggy O’Mara:
Verés helyett
Forrás: www.mothering.com
Nemrégiben egy megbeszélésen megemlítettem egy cikket, amit nagyon szeretnénk megjelentetni, és aminek a címe az, hogy verés helyett. Valaki megkérdezte, hogy mégis mit jelent ez a cím? Másvalaki azt kérdezte, hogy „de hát nincs benne a Bibliában a gyerek megütése?” Később a beszélgetés folyamán, amikor megkérdőjeleztem a büntetés létjogosultságát, az emberek még jobban összezavarodtak. Ha nem verünk vagy büntetünk – hallottam a gondolataikat – , akkor mit tehetünk? Jogos a kérdés. Amikor kezdő anya voltam, 30 évvel ezelőtt, bennem is felmerült mindez.
Én is vertem a gyerekeimet. Elvesztettem a türelmemet, amikor nem tudtam kontrollálni a viselkedésüket, és akkor ütöttem. Nem éreztem ezt helyesnek, de nem tudtam, hogy mi mást tehetnék, és hatékonynak gondoltam, mert utána visszanyertem az uralmam az adott helyzet felett. Azt gondoltam, hogy azért kell megütnöm a gyerekeket, mert kontrollálnom, ellenőriznem kell őket. Mások ezt várták tőlem, és én elhittem, hogy ez a szülők dolga. De azért rossz érzés volt bennem.
Akkortájt, amikor a harmadik gyerekem született, láttam egy feliratot azzal, hogy „az emberek nem arra valók, hogy megüssék őket, és a gyerekek is emberek”. Megdöbbentem ettől, mert bár én is hittem ebben, de még mindig vertem a gyerekeimet. Arra vártam, hogy felfedezzek valami újat, és majd utána abbahagyom a verést. Amikor megláttam ezt a feliratot, tudtam, hogy egyszerűen csak abba kell hagynom. Azután majd kitalálom, hogy mit csináljak. Ki is találtam.
Kezdetben nagyon megfogott, amit a La Leche Liga találkozóin hallottam: hogy a fegyelem a szerető, szeretetteljes terelgetésen alapszik.
Később olvastam az Adele Faber és Elaine Mazlish szerzőpárostól a Liberated Parents, Liberated Children című könyvet és a Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje címűt. Majd módom volt meginterjúvolni a szerzőket. De a módszerük idegen volt számomra. Intellektuálisan megragadott ugyan, de lelki szinten fogalmam sem volt, hogy a gyakorlatban hogyan kellene megvalósítani. Autoriter családban nőttem fel, és szülőként automatikusan a megszokott utat követtem.
Faber és Mazlish könyvei a Szülők és gyermekek című könyv szerzőjének, a pszichológus Haim Ginottnak a munkáján alapszanak. Mindnyájan paradigmaváltást javasolnak: az autoriter nevelésről váltást a kooperatív, együttműködő nevelésre.
Dolores Currant is azt fogalmazza meg könyvében, a The Traits of Healthy Families-ben, hogy egy egészséges családban semelyik családtag sem dominálja a másikat. Bár a gyermek fizikai büntetése rövidtávon engedelmességhez vezet, de hosszú távon negatív hatásai lesznek a személyiségre és a viselkedésre.
A New Hampshire-i egyetem egy kutatása kimutatta, hogy azok a gyerekek, akiket ritkán vagy sosem vernek, magasabb értéket érnek el a kognitív tesztekben, mint azok, akiket gyakran vernek.
De hogy változtassuk meg a szokásainkat és a hiedelmeinket? Amikor elolvastam a Liberated Parents, Liberated Children-t, megrémültem. Teljesen kontrollvesztettnek éreztem magam. Időbe tellett, míg rájöttem, hogy a verés által elért kontroll csak illúzió. A gyerekeim megtanulták, hogy hogyan rejtsék el a rossz viselkedésüket előlem, amikor megvertem őket, de végül is nem tudtam őket kontrollálni és nehezteltek rám. Az egyetlen reményem arra, hogy uralhatom a dolgokat – vagyis hogy a saját igényeimet ki tudom elégíteni – az a kapcsolatunkban gyökerezett. A szeretet kapocs és a kölcsönös megbecsülés az, ami biztosítja a szociális viselkedést. (…)
